Az egyszerű válasz, hogy igen, de ennél sokkal árnyaltabb a kép. Két hét tesztelés alatt a pokoltól a mennyig, a káromkodástól a sörözésig.

Nem könnyű a tesztelő élete, hiszen egy-két nap együttélés után kell nagyon okosakat mondania olyan dolgokról, amiket mások hónapok vagy évek alatt sem ismernek ki teljesen. Így jártam én is a robotfűnyíróval, ami az első teszten nem igazán győzött meg, de újabb egy hét alatt rá kellett jönnöm, hogy ennek egy része bizony az én hibám és annak ellenére, hogy a szerkezet nem ad minden problémára megoldást, mégis van értelme egy ilyen beszerzésének. De menjünk csak sorban!

              Két hétig vendégeskedett nálam egy Solo by Al-ko Robolinho 700e és abban a kivételezett helyzetben voltam, hogy két, teljesen eltérő fűfelületen is sikerült napokig tesztelnem. A robot megismerte az elhanyagolt, göröngyös hátsóudvar poklát és a fűmenyországot is egy gondozott, folyamatosan locsolt pázsit képében. Már most lelövöm a poén egyik részét: egyértelműen az utóbbi az igazi élettere. A göröngyös, egyenetlen szegéllyel keretezett és vakondtúrásokkal erősen megszórt „gyep” nagyon nem fekszik neki.

              A mostani pázsitteszten már a telepítés is móka-kacagásnak bizonyult az első teszt félnapos „hogy a sistergős ménkű” felkiáltásokkal tarkított kendácsolásához képest. A robotfűnyírónak ugyanis egy dokkoló állomásra és egy folyamatosan körbevezetett határolókábelre van szüksége a folyamatos haladáshoz és a normális működéshez. Ez utóbbi egy vékony elektromos vezeték, melyet a dokkolóból indulva, az óramutató járásának megfelelően kell lefektetni a megmunkálandó felület peremén és egyszerű földhorgokkal kell rögzíteni. Persze ha van a területnek szegélye! Ugyanis a robot a munka megkezdése előtt kalibrálja magát, amikor is végigkocog a vezeték felett és, ha mindent rendben talál, akkor visszaáll a dokkolóra és az ampereket jóízűen szopogatva várja a programban jelölt nyírási idő kezdetét vagy az azonnali indulási parancsot, a startgomb megnyomása után. Ha a szegélyek rendesen ki vannak alakítva a gyepen, akkor ez a kalibrálási projekt a dokk és a határoló telepítésével együtt max. 20 perc, ráadásul csak egyszer kell végrehajtani. Egyetlen dologra kell ügyelni, hogy a határoló vezeték és a legközelebbi akadályok között maradjon minimum 15 cm távolság, mert az érzékelő a robot hasán ennyi túlfutást engedélyez a szegélyek nyírásakor. Ha azonban valaki a füvet csak szükséges rossznak tekinti, és a szélei ad-hoc szerűen kerülnek kialakításra, akkor a fűnyíró folyamatosan fennakad a bokrokon és minden egyebeken a kalibrálás folyamata közben, és így az erre fordított idő akár több órára is nyúlhat. Ráadásul a gondozatlan gyep talajhullámai sem barátai a gépnek, annak ellenére, hogy a motorja meglepően nyomatékos, és a hajtómű is kiválóan képes teljesíteni. A gondosan ápolt felületen azonban a robot csak a jobbik arcát mutatja, és a nyírás valóban egy sörözős, relaxálós folyamattá válik.

              Az első tesztnél az esőérzékelő funkciót is félreértettem. Igazából az égi áldás semmilyen káros hatással sincsen a gépre és a dokkra sem. Ez a funkció azért került beépítésre, mert a vizes füvön nem olyan szép és egyenletes a vágásikép, mint a száraz esetében, így kevésbé ideális a tökéletes munkához. A dokkot sem kell elrejteni az eső elől, csupán az árnyékos helyen való telepítésére szükséges figyelmet fordítani. Akkor kell nekünk robotfűnyíró? Hogy a címben is feltett kérdésre választ adjak végre: ideális körülmények között bizony kell, ha hajlandóak vagyunk kifizetni a közel 300 ezer forintos vételárat. A hangsúly pedig az ideális körülményeken van!

              A robotfűnyíró akkor lesz elemében, ha nem lógjuk el a fű előkészítését (szegélyek kialakítása, talajegyengetés, folyamatos trágyázás-locsolás) és a hét minden napján, akár többször is dolgozhat az akkumulátor kapacitásának megfelelő 1 órát. Ez utóbbira azért van szükség, mert a robot véletlenszerűen közlekedik a gyepen, az akadályoknál (fa, határoló vezeték, stb.) ötletszerűen irányt váltva.

Ez azt is jelenti, hogy az 1 órás időtartam alatt már egy 100 négyzetméter körüli területen is maradnak nyíratlan foltok, egy nagyobb gyepnél pedig több lesz a gondozatlan rész, mint a levágott fű. Ezt a csorbát csak akkor tudja kiköszörülni a gép, ha minden nap, akár többször is nekieshet a pázsitnak, mert ilyenkor előbb vagy utóbb minden négyzetcentiméterre sort kerít.

              Összefoglalva: aki kacérkodik a fűnyírás robotizálásának ötletével, nem riasztja el a borsos ár, és szeret a füves terület egyéb karbantartási munkálataival bíbelődni, annak megérheti a Robolinho megvásárlása. Ez a készülék nem alkalmas a „hétvégén majd lecsapom a füvet” típusú karbantartásra, sokkal inkább a robotporszívókra jellemző folyamatos munka az erőssége. Vagyis nem tud rendet tenni, de a meglévő rendet korlátlan ideig képes fenntartani. Ráadásul a folyamatos, apró nyírásokkal nem sokkolja a gyepet, így olyan vágásképet alakít ki, amire egy hetente egyszer használt hagyományos fűnyíró soha nem lesz képes.

Ha a telepítés, a műszaki jellemzők és a működés részletesebb leírása érdekli önt, akkor olvassa el a teszt első részét is: itt